Ha az ember intenzíven és empatikusan él a természet közepén, gyorsan megváltozik a viszonya mindenhez, ami él. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy darázs anyakirálynővel élek koegzisztenciában. Íme, a történetünk Zümivel.
Visszakeresve a fotókat, valamikor október elején történt, hogy Zümi és egy társa valahogy bekeveredett a hálómba, és pár kör után letelepedtek az ablakon. Nem zavartak, így hagytam, mostanában így viszonyulok minden állathoz, ami megjelenik a környezetemben.
Teltek-múltak a napok, és a két darázs nem mozdult a helyéről. Napi 1-2 centit vándoroltak, forogtak. Ami lenyűgözött: ezt mindig úgy tették, hogy valahogy egymáshoz érjenek.
Ez így ment heteken keresztül. Utána olvastam, és megtanultam a darazsakról, hogy még ősszel a munkások megtermékenyítik a királynőt, és míg a többiek a tél folyamán elpusztulnak, ő hibernálja magát, és kolóniájának egyetlen túlélője lesz. Tavasszal pedig felébred, felépíti a fészket, és egymaga kezdi el nevelni az első utódgenerációt. Ezt nevezem női erőnek… 💪
November végén elutaztam, és mire visszatértem, a darazsak már nem voltak a helyükön, sehol sem találtam őket.
Aztán december közepén egyik este ültem a kályhában lobogó tűz melege mellett, ölemben a laptop, a lábam feldobva egy sámlira. Valami csiklandozta a bokám, fel sem nézve a másik lábammal meg akartam piszkálna a helyet, amikor éles fájdalom hasított belém. Felnéztem, és ott ült Zümi a lábamon. A váratlan találkozás élményétől elsőre mindketten ledermedtünk, de tudtam, hogy a szúrással csak védte az életét.
Amikor enyhült a csípés fájdalma, fogtam egy tányért, egy papírzsebkendőt átitattam mézes vízzel, a ledermedt Zümit pedig rátessékeltem a zsebkendős tányérra.
Eltelt 1-2 óra, aztán láttam, hogy rákattant a zsebkendő tartalmára. A következő 24 órát a tányéron töltötte, néha kicsit vándorolt rajta.
Másnapra egészen mozgékony lett, körbejárta a tányér 1 méteres környékét, néha a szárnyait is próbálgatta.
A vándorlása végén pedig megtalálta a mikro nyitott ajtaját, és azon bemászott. Egészen elképesztő, hogy még ebben a kómás állapotban is megtalálja a védett zugokat.
Szóval Zümi beköltözött a mikróba, ahol láthatóan jól érzi magát, most már a sokadik napját tölti ott. Időnként ránézek, ilyenkor megrezegteti a szárnyát, talán azt jelzi, hogy minden oké, csak hagyjam végre aludni…
Boldog karácsonyt kívánunk innen a természetből, Zümivel. 🤍
